Egy év alatt már négyszer sétáltam a szűk sorok között, vigyázva, hogy lehetőleg rá ne lépjek egyik sírra se, amik úgy tűnik minden rendszer nélkül szorosan egymás mellett lettek kialakítva.

Az idő múlása gyógyír mindenre, így idén egy kicsit körül is néztünk.

(Valójában ez egy 2010-es jegyzet, csak áttettem ide, mert a Facebookon hol van kép, hol nincs.)

Itt picit elidőztem. Annó annyi mindent tanultunk róla, most meglepődöm, milyen kevés ideje volt.

A többi neves előd meglátogatását legközelebbre halasztjuk, kifelé menet érdekes történetet hallok.

Vagy szomorú történetet.

Ez nem sír rongálás. Ahogy nekem mesélték, ha nem váltják meg a rokonok a helyet, eladják másnak.

Ilyenkor az a szokás, hogy megfordítják a követ, a másik oldalra kerül az új felírat, a régi marad a hát oldalon.

Ebben az esetben, és még nagyon sok másban, egyszerűen kidöntik a régit, és a más nyelvű síremlék kerül a sírhelyre.

A régit kidobják, eltűnik...

Szándékosan nem fényképeztem szemből.

Csak elgondolkodtam: még néhány évtized, és kivehetjük a történelem könyvekből ezt a részt...

Nem szeretem helyen voltam.

Bevásárláson.

A család válogatott, pakolt a kosárba, tegyünk néhány kólát, ha vendégek jönnek...

Mi amúgy nem iszunk csaptelep tisztítót.

Megláttam a Pepsis raklapot, és hirtelen ellenállhatatlan vágyat  éreztem, hogy megkóstoljam. néztek is rám, miért Pepsi? Hiszen soha nem vettem.

Olyan gyerekkori íz iránti vágy miatt futott össze a nyál a számban (mint a Pavlov kutyának), hogy azonnal beraktam egy üveggel, és még mielőtt beraktam az autó csomagtartójába meg kellet kóstoljam.

Jó volt. Hogy ugyanaz az íz volt-e, ennyi év távlatából nem is érdekes.

Annó, gyerekkoromban tornásztam. Az évi három, négy edzőtábor közül az egyik a téli sítábor volt a Gyilkos tónál a téli szünetben.

Délelőtt síeltünk, első évben csak egy kis lejtésű pályán, aztán fel a nagy pályára. Délután a villában erőgyakorlatok, hajlékonyság, egyebek.

Emlékszem a fotelokból ugráltuk a hátra szaltót, és főleg a nagyobbak alatt csak úgy remegett a fafödém, de az épület ma is áll...

Gyakran sírtunk, mire kiértünk a pályára, mert nem volt ám felvonó, hanem jópár kilóméter gyaloglás nehéz bakancsban, síléccel a vállon, nagy hóban.

Alig vártuk az ebédet, még az egyke gyerekek, anyukák kedvencei is megettek mindent.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az edzők sehol sem engedtek felkelni az asztaltól, míg mindent meg nem ettünk. Vendéglőkben, vagy menzán, attól függően, épp hol voltunk versenyen, nem lehetett válogatni. Azóta nem eszem például tükör tojást, mert a vendéglőkben mindig odaégették, és hát azt is meg kellett enni, vagy a köretnek adott rizs, ami olyan száraz volt néha, hogy alig lehetett lenyelni (a rizses húsban megeszem most is, de csak abban).

 A Napsugár Villa éttermében ettünk. A villától kb 300 méter, max 5 (gyerekek voltunk, nem emlékszem pontosan).

Míg vártuk az ételt, az ablakon kitekintve bámultuk a szemben lévő sziklafalakat ( a képen a hátam mögött lévőt, mert ott is van ám), hogy mikor látunk zergéket, amint ugrálnak a majd függőleges falakon, tenyérnyi párkányokon. Volt amikor láttunk, volt amikor nem.

Hogy kiknek volt fenntartva az étterem, nem tudom, de itt ittunk először Pepsit.

Olyan kis üvegeset.

Szigorúan ebéd, vagy vacsora után vehettünk magunknak a zsebpénzünkből. Még a kupakot is hazavittük, gyűjtöttük egy ideig, mint ahogyan a Spearmint, Peppermint rágók papírjait is, amiket érdekes módon sehol máshol nem tudtunk venni, csak a téli szünetben itt. Ott láttunk először félkarú rablót is, játékgépet, de csak nézhettük, pénzt nem dobhattunk bele. Az edzők szigorúan vigyáztak, hogy amúgy sem sok zsebpénzünket hülyeségekre ne költsük. Képeslapokat szoktunk venni, nagyobb városokban bélyegeket (egy időben az egész csapat bélyegeket gyűjtött),　 volt egy edzőtábor, Besztercén ahol például a délutáni kötelező alvás helyett (igen volt ilyen, a napi két edzés miatt), mivel nem tudtunk aludni, hát elvittek egy könyvesboltba, hogy akkor veszünk olvasni valót.

Két óra volt, ha jól emlékszem a kötelező pihenő, ágyban.

Mivel az egész könyvesboltban csak egy könyv volt magyarul, hát mindenki ezt a könyvet olvasta délutánonként: Totya és Peták a két világjáró...

Akkor még nem tudtuk, hogy a kóla a szabad világ egyik jelképe, egyszerűen csak olyan íz volt, amit máshol nem éreztünk, és tegnap újra éreztem (nem írtam, a sztori a 70-es évek vége felé történt).

Jut eszembe, mivel gyerekkoromban narancsot például csak karácsony környékén lehetett kapni, úgy megszoktam, hogy tavalyig csak karácsonykor ettem narancsot.

Hiába van itthon mindig, nekem karácsonykor esik jól, és annyi. A banám, hát egy évben egyszer kétszer.

Mint ahogy a kemény tojást csak húsvétkor eszem. Nagy kísértést érzek, hogy megkóstoljam a sonkát, de kibírom ezt az egy napot már, mert úgy az igazi az ünnep.

Bárány lesz, bár nem tudom olyan jól elkészíteni, mint anyum, töltött bárány, stb. és bár gyerekkoromban nem szerettük a korán kelést, ugyanis egy kosárban vittük a húsvéti reggelit megszenteltetni a templomba, sonka kolbász, pálinka, kókonya (amit csak húsvétkor sütnek kenyér helyett, olyan kuglóf szerű formában, és persze otthon), egyebek, most már kezdem a hiányát érezni ennek a szokásnak.

A sítábor utolsó estéjén a nagyobbak "discót csináltak", valaki hozott egy kazettás magnót, Abba, Goombay Dance Band, ilyenek.

Az edzők nagy unszolására nagy nehezen fel mertük kérni a szintén edzőtáborban lévő kosaras lányokat, akiknek ugyan a mellükig értünk, de jó volt odabújni...

( a nyári, fekete tengeri táborban három év után sem tudtak rávenni, hogy pl. Nadia Comanecit felkérjük, igaz a mindenféle egyéb gátlások mellett itt még nyelvi problémák is közbejöttek)

A másik téli szünetben ittunk legközelebb Pepsit, lehet, hogy az volt egészséges?

Ilyenkor tavasszal mindenkit elkap a kertszépítési láz, na meg az izomláz a kerti munkától a hosszú tél után.

Eszembe jutott egy eset, ami talán segít a megelőzésben, a jó döntés meghozatalában.

Pár éve egy kedves ismerős megkeresett, hogy van egy lepukkant kerti "bódé" a nyaralőjuk udvarán, hullámpala tetős, már beázik, de nem is az a lényeg, az oldalait is kikezdte az idő, jó 30 éves tákolmány. Szeretnék kicserélni valami szépre, és én alapot kellene majd szerkesszek neki.

Kinéztek egy áruházban egy kis kész faházat, de mivel szeretnének egy szerszámost is a férjének, ahova fűnyírót, lapátot, netán bicikliket is tárolnák, még egy fémből készült, kész szerszámos is lenne, ami zárható, hiszen mindig nincsenek a nyaralóban.

Ezeknek kellene egy alapot betonozni.

És itt jön a reklámok hatása!

Ettől eddig volt akció, és áruhitelre szerették volna megvenni. Már nem emlékszem, hogy kamat mentes akció volt-e. Osztottak, szoroztak, és majdnem belevágtak. De kiderült, hogy van már egy áruhitelük egy tévére (ez még a válság előtt volt, nem ilyen óvatos reklámok mentek), azt egyben visszafizetik, hogy kapjanak új hitelt.

Az én munkadíjamra megvolt a pénz, legalább is azt hitték...

Ugyanis nemcsak alapot kell csinálni általában egy ilyen faháznak, de tető anyagot is kell venni hozzá.

Van ahol adnak hozzá valamilyet, de hát akciós lónak ne nézd a fogát.

Mondom nekik, álljunk meg egy szóra, azaz üljünk le.

Milyen célra használták eddig a meglévő bódét?

Volt benne egy elkerített rész a szerszámoknak, a másik részben, ha sok vendég érkezett (nyaralóról van szó), hát egy két személy elalhatott ott is.

Ok. A két háznak ekkora, meg akkora alapot kell készíteni. Ja, és még egy!

A kész házikó nagyon szép, 3,2 cm fala van, ha jól emlékszem.

Nincs 2 méter magas. Vagyis vármit teszünk a tetőre, marha meleg lesz nyáron. Lehet, hogy este, jó szellőztetéssel el lehet aludni benne, de ebéd után biztosan nem lehet szunyálni.

Elkezdtünk számolni. Mennyiből jönne ki, ha megvennénk a faanyagot, lambériát, stb.

Persze 10 cm vastagot, hogy majd le lehessen szigetekni a falakat, amikor lesz rá pénzük. Legyen kicsit magasabb, hogy a tető felől is szigetelni lehessen bármikor. Legyen elválasztva a szerszámos a házikó résztől. Legyen a legegyszerűbb megoldás.

Mondanom sem kell, ez lett a végső megoldás, nem kellett újabb hitel, akkor készítettük (kb egy hónap múlva), amikor a lekötött pénzük felszabadult, és meg tudták venni az anyagot. ( Csodálkozom, hogy egy hónap miatt, vagy egy jól megkomponált akció miatt képesek lettek volna eladósodni még jobban, csak mert nyárra készen akarták. Így is meglett, igaz, nem juniúsra, júliusra, és akkor mi van?)

Alap a készen vett házhoz is kell.

A képen a dátum nem érdekes, a fényképező gépen nem tudom kikapcsokni a dátumot, nem értek hozzá, ennyi. 10 cm-ben elfér a szigetelés majd, hogy ne legyen annyita meleg nyáron.

Hátul külön ajtó a szerszámosnak. Egyszerű, lambéria ajtó. Ha valaki be akar menni, úgyis bemegy.

Gyerekkoromban, suli után nagybátyám asztalos műhelyében dolgoztam. Volt egy öreg rádió, amiből az azóta eltávózott asztalos bácsival a Szabad Európát hallgattuk.
 

Mindig csavargatni kellett, mert hát zavarták az adást. A délutáni randevú, a tinédzser parti ment általában, én azomban sokszor áttekertem a román szabad európára.

A magyarral ugyanis az volt a bajom, hogy mindig ugyanazokat kérték. Gyöngyhajú lány, Homok a szélben, ilyenek, amik egy idő után a sok ismétléstől unalmasakká váltak. A Metronom nevű román délutáni adásban, viszont egyetlen román zenét nem kértek, de volt Black Sabbath-tól a Duran Duranon át Ozzy, Dio, Page, Plant és egy sor más. Azonban a hírekre mindig vissza kellett tekerni a magyarra, az idős asztalos ki nem hagyta volna...

Azt azonban sosem tudtam megérteni, hogyan lehetséges, hogy Dobos Ákos (remélem jól emlékszem a nevére) ül New York egyik stúdiójában, vagy Kölnben Cseke (Péter vagy László?), beszélget egy mikrofonba, én jópárezer kilóméterrel arrább, csak tekergetem a gombot, és hallom, ugyanabban a percben (még ha zavarják, akkor is).
A tévéről ne is beszéljek.
Telefon?
Mobil?

Internet? Még a sima írógép működését is csodáltam, de az az internet, ez még érthetetlenebb, és persze annál érdekesebb.
Vagy képzeld, állsz a benzinkútnál, beleöntesz valami folyadékot egy kis nyílásba, aztán beülsz, elfordítod a kulcsot. És elkezdesz gurulni. Oda, ahová akasz!

Tudod, mi történik aközött, hogy lecsuktad a tank födelet, és elkezdesz gurulni?
Én nem. Megmondom őszintén, nem is érdekel. De működik. Gurulok. És ez a lényeg.
Szerencsére vannak olyan emberek, akiket pont ez érdekel. És megcsinálják.
Mi nem kell tudjuk, hogy működik a tévé, telefon autó, internet stb. csak használjuk, mert működik. Mi másban vagyunk jók, és jól kiegészítjük egymást.

Nemrég olvastam, hogy a gőzmozdony valójában egy eltúlzott teafőző.
Valaki addig nézte a teafőzőből kiáramló gőzt, hogy mozdonyt készített.
Gondolom párszor megégette a kezét, lehet, hogy felrobbant a műhelye, de megcsinálta.
És mivel kezdődött?

Egy gondolattal.

Mennyire fontos, hogy tudjuk, mi hogy működik? Vagy elég, ha tudjuk, hogy működik, és használjuk?