Nem szeretem helyen voltam.

Bevásárláson.

A család válogatott, pakolt a kosárba, tegyünk néhány kólát, ha vendégek jönnek...

Mi amúgy nem iszunk csaptelep tisztítót.

Megláttam a Pepsis raklapot, és hirtelen ellenállhatatlan vágyat  éreztem, hogy megkóstoljam. néztek is rám, miért Pepsi? Hiszen soha nem vettem.

Olyan gyerekkori íz iránti vágy miatt futott össze a nyál a számban (mint a Pavlov kutyának), hogy azonnal beraktam egy üveggel, és még mielőtt beraktam az autó csomagtartójába meg kellet kóstoljam.

Jó volt. Hogy ugyanaz az íz volt-e, ennyi év távlatából nem is érdekes.

Annó, gyerekkoromban tornásztam. Az évi három, négy edzőtábor közül az egyik a téli sítábor volt a Gyilkos tónál a téli szünetben.

Délelőtt síeltünk, első évben csak egy kis lejtésű pályán, aztán fel a nagy pályára. Délután a villában erőgyakorlatok, hajlékonyság, egyebek.

Emlékszem a fotelokból ugráltuk a hátra szaltót, és főleg a nagyobbak alatt csak úgy remegett a fafödém, de az épület ma is áll...

Gyakran sírtunk, mire kiértünk a pályára, mert nem volt ám felvonó, hanem jópár kilóméter gyaloglás nehéz bakancsban, síléccel a vállon, nagy hóban.

Alig vártuk az ebédet, még az egyke gyerekek, anyukák kedvencei is megettek mindent.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az edzők sehol sem engedtek felkelni az asztaltól, míg mindent meg nem ettünk. Vendéglőkben, vagy menzán, attól függően, épp hol voltunk versenyen, nem lehetett válogatni. Azóta nem eszem például tükör tojást, mert a vendéglőkben mindig odaégették, és hát azt is meg kellett enni, vagy a köretnek adott rizs, ami olyan száraz volt néha, hogy alig lehetett lenyelni (a rizses húsban megeszem most is, de csak abban).

 A Napsugár Villa éttermében ettünk. A villától kb 300 méter, max 5 (gyerekek voltunk, nem emlékszem pontosan).

Míg vártuk az ételt, az ablakon kitekintve bámultuk a szemben lévő sziklafalakat ( a képen a hátam mögött lévőt, mert ott is van ám), hogy mikor látunk zergéket, amint ugrálnak a majd függőleges falakon, tenyérnyi párkányokon. Volt amikor láttunk, volt amikor nem.

Hogy kiknek volt fenntartva az étterem, nem tudom, de itt ittunk először Pepsit.

Olyan kis üvegeset.

Szigorúan ebéd, vagy vacsora után vehettünk magunknak a zsebpénzünkből. Még a kupakot is hazavittük, gyűjtöttük egy ideig, mint ahogyan a Spearmint, Peppermint rágók papírjait is, amiket érdekes módon sehol máshol nem tudtunk venni, csak a téli szünetben itt. Ott láttunk először félkarú rablót is, játékgépet, de csak nézhettük, pénzt nem dobhattunk bele. Az edzők szigorúan vigyáztak, hogy amúgy sem sok zsebpénzünket hülyeségekre ne költsük. Képeslapokat szoktunk venni, nagyobb városokban bélyegeket (egy időben az egész csapat bélyegeket gyűjtött),　 volt egy edzőtábor, Besztercén ahol például a délutáni kötelező alvás helyett (igen volt ilyen, a napi két edzés miatt), mivel nem tudtunk aludni, hát elvittek egy könyvesboltba, hogy akkor veszünk olvasni valót.

Két óra volt, ha jól emlékszem a kötelező pihenő, ágyban.

Mivel az egész könyvesboltban csak egy könyv volt magyarul, hát mindenki ezt a könyvet olvasta délutánonként: Totya és Peták a két világjáró...

Akkor még nem tudtuk, hogy a kóla a szabad világ egyik jelképe, egyszerűen csak olyan íz volt, amit máshol nem éreztünk, és tegnap újra éreztem (nem írtam, a sztori a 70-es évek vége felé történt).

Jut eszembe, mivel gyerekkoromban narancsot például csak karácsony környékén lehetett kapni, úgy megszoktam, hogy tavalyig csak karácsonykor ettem narancsot.

Hiába van itthon mindig, nekem karácsonykor esik jól, és annyi. A banám, hát egy évben egyszer kétszer.

Mint ahogy a kemény tojást csak húsvétkor eszem. Nagy kísértést érzek, hogy megkóstoljam a sonkát, de kibírom ezt az egy napot már, mert úgy az igazi az ünnep.

Bárány lesz, bár nem tudom olyan jól elkészíteni, mint anyum, töltött bárány, stb. és bár gyerekkoromban nem szerettük a korán kelést, ugyanis egy kosárban vittük a húsvéti reggelit megszenteltetni a templomba, sonka kolbász, pálinka, kókonya (amit csak húsvétkor sütnek kenyér helyett, olyan kuglóf szerű formában, és persze otthon), egyebek, most már kezdem a hiányát érezni ennek a szokásnak.

A sítábor utolsó estéjén a nagyobbak "discót csináltak", valaki hozott egy kazettás magnót, Abba, Goombay Dance Band, ilyenek.

Az edzők nagy unszolására nagy nehezen fel mertük kérni a szintén edzőtáborban lévő kosaras lányokat, akiknek ugyan a mellükig értünk, de jó volt odabújni...

( a nyári, fekete tengeri táborban három év után sem tudtak rávenni, hogy pl. Nadia Comanecit felkérjük, igaz a mindenféle egyéb gátlások mellett itt még nyelvi problémák is közbejöttek)

A másik téli szünetben ittunk legközelebb Pepsit, lehet, hogy az volt egészséges?